Állapotfelmérés

A kapcsolatfelvétel és az első találkozás során kiindulópont az önismereti kérdések megfogalmazása, mert ezek a kérdések határozzák meg az állapotfelmérés, majd a közös munkánk további lehetséges módszereit, lépéseit.  

Vannak, akik jól körvonalazott problémákkal és kérdésekkel érkeznek, vannak, akiket inkább a rossz közérzetük, a bizonytalanságuk vezet. Az utóbbi esetben együtt tisztázzuk, mi is az, amiben együtt gondolkodhatunk.

A  személyiség  objektívebb  és  konkrétabb  megismerése  érdekében  érdemes  pszichológiai kérdőívekkel, tesztekkel végzett felméréseket is igénybe venni annak, aki:

  • gondol arra, hogy élete legfőbb tőkéjét a személyisége és annak fejlesztése jelenti, és szeretné tudni, hogy esetében miből is áll ez a tőke;
  • valamilyen probléma miatt kerül szembe azzal a kérdéssel, hogy vajon milyen személyes erősségek segítik, és milyen személyes gyengeségek hátráltatják a céljai elérésében;
  • egy testi és lelki tünetekkel megjelenő betegség vezeti egyre közelebb az önmegértés igényéhez. 

 

Mindebben segíthetnek az alábbi, pszichológusoknál igénybe vehető felmérések:

 

  • Mentális képességeket vizsgáló tesztek – az intelligencia egészét, illetve olyan részösszetevőit mérik, amelyek képet adnak a vizsgált személy azon képességeiről, amelyek birtokában képes célszerűen cselekedni, ésszerűen gondolkodni és a környezethez hatékonyan alkalmazkodni.
  • Strukturált személyiség-kérdőívek – önkitöltős kérdőívek, amelyekkel speciális vonások, reakciók, képességek tárhatóak fel és jellemezhetőek (például a személyiségtípusokra, az érzelmekre, stresszkezelésre, konfliktuskezelésre, kapcsolatkezelésre, önkontrollra, tanulási képességekre, stb. vonatkozóan).
  • Projektív módszerek – nem konkrét kérdésekre kérnek választ, hanem valamilyen képbe, ábrába kell a saját gondolatokat, benyomásokat, érzéseket belevetíteni; pl. a tudattalan vágyak, a motivációk, a rejtett konfliktusok feltárása érdekében.
  • Probléma- és tünetbecslő skálák  –  segítségükkel  a  kóros  pszichés  problémák  feltárása, diagnózisa a cél, illetve a betegségek megelőzéséhez is szempontokat adhatnak.

 

Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta, hipnoterapeuta, marketing szakértő, Nyíregyháza

Segíthetek?

Gondolt már arra, hogy a munkájában és a magánéletében az Ön legfőbb tőkéjét a személyisége jelenti? 

Akkor Ön jó úton jár nálunk! 

Tovább

Videók

Pszichológiai témák a Kölcsey Televízió Sétapálca Montázs c. rovatában: a címszó alatt az egészséges életmód, a divat és a szépségápolás kap hangsúlyos szerepet.

Tovább

Contact info